Míg a "modern mezőgazdaság" magas termelékenységgel büszkélkedhet, gyakran leegyszerűsíti a biológiai sokféleséget, figyelmen kívül hagyja az élőlények közötti kölcsönhatásokat, és figyelmen kívül hagyja ökológiai hatásaikat. Termelékenységének stabilitása nagymértékben függ az olyan inputoktól, mint a műtrágyák, peszticidek, öntözés és a magas hozamú fajták-. A hagyományos mezőgazdaság ezzel szemben a helyi biodiverzitást (fajdiverzitás és genetikai sokféleség) és az élőlények közötti kölcsönhatásokat hasznosítja élelmiszertermelés és rendszerstabilitás fenntartása érdekében. Ezért felkeltette a figyelmet, hogy a modern mezőgazdaság képes-e tanulni a hagyományos mezőgazdaság tapasztalataiból a biodiverzitás hasznosításában, és iparosodott modelljét olyanná alakítani, amely ötvözi a biodiverzitás hasznosítását a modern technológiával. Kapcsolódó tudósok tanulmányozták a biodiverzitás jellemzőit a mezőgazdasági rendszerekben és a mezőgazdasági gyakorlatok hatását a mezőgazdasági biodiverzitásra; áttekintette a biodiverzitás hasznosítási mintáival és a mezőgazdasági rendszerekben gyakorolt hatásaival kapcsolatos kutatási eredményeket; és megvitatták a biodiverzitás modern mezőgazdasági rendszerekben való hasznosításához szükséges kutatásokat, nevezetesen a mezőgazdasági tájdiverzitás regionális tervezését, a fajok-diverzitás-alapú telepítési és nemesítési rendszereit a termőföldön belül az élőlények közötti kölcsönös kapcsolatok alapján, a biodiverzitás hasznosításának megfelelő szántóföldi létesítmények kialakítását és az új mezőgazdasági gépek kifejlesztését, valamint az új mezőgazdasági információs rendszer kiépítését.
A reziliencia, mint a szocio{0}}ökológiai rendszerek egyik fontos tulajdonsága, a komplex rendszerek egyik fontos útja a fenntartható fejlődés eléréséhez. A meglévő ismeretekre és kutatási eredményekre építve egyes kutatók felvázolták perspektíváikat a rezilienciával és a mezőgazdasági rendszer rugalmasságának koncepciójával kapcsolatban. Ez a cikk ezt követően három szempontból tekinti át a közelmúlt hazai és nemzetközi kutatási előrehaladását: a mezőgazdasági rendszerek rezilienciáját befolyásoló tényezők, a mezőgazdasági rendszerek rezilienciájának értékelése és a mezőgazdasági rendszerek reziliencia-kutatásának skálahatása. Összefoglalja a mezőgazdasági rendszerek ellenálló képességét befolyásoló tényezőket természeti (víz, talaj és éghajlat) és társadalmi (gazdasági viszonyok, erőforrás-gazdálkodási rendszerek és társadalmi jellemzők) szemszögből egyaránt, feltárja az időbeli és térbeli léptékek hatását az agrárrendszer ellenálló képességére, valamint összefoglalja a mezőgazdasági rendszerek ellenálló képességére vonatkozó mérési módszereket mind minőségi, mind mennyiségi szempontból. Ezenkívül rámutat arra, hogy a kínai mezőgazdasági rendszerek ellenálló képességével kapcsolatos jövőbeli kutatásoknak hangsúlyozniuk kell a több-léptékű, több-folyamattal összekapcsolt elemzést és kvantitatív elemzést, meg kell erősíteni az éghajlatváltozással{7}}a félszáraz övezeten kívüli sérülékeny régiók kutatását, és figyelmet kell fordítaniuk a társadalmi tényezők szerepére a mezőgazdasági rendszerek ellenálló képességében.
